Category Archives: TÁMOP-2.1.2 tanfolyamok

A hónap emberét kérdeztük a jövőrő

Szemléletváltás…a legtöbb ember változni, változtatni szeretne.

Változtass, hogy változhass: e pár szót követően szeretném soraimat egy idézettel folytatni.

“A mag nem tudhatja, hogy mi fog történni; a mag soha nem látta még a virágot.

És a mag el sem hiszi, hogy ott rejlik benne a gyönyörű virág lehetősége.

A mag eddig biztonságban volt, akár ezer évig is biztonságban lett volna – a csíra számára azonban rengeteg a veszély. De a csíra elindul az ismeretlen felé, a nap felé, a fény forrása felé, anélkül, hogy tudná „hová?” és „miért?”.”

A mi szeretett megyénk csak úgy fejlődhet, ha egységesen gondolkodva, egymást segítve lépünk egyszerre. A generációs váltás felhívja figyelmünket arra, hogy az idősek tapasztalatait, tudását felhasználva és Őket gondozva lehet sikeresen lépnünk a fejlődés útjára. Az új technológiákat, követelmény rendszereket ötvözni kell, a kor és a jövő elvárásainak megfelelően. A környezetünk tulajdonságait, adottságait kell szem előtt tartani és azt kihasználni. Az elszegényedés, kiszolgáltatottság és az elvándorlás kóros tüneteire kell megoldást találnunk közösen. A hátrányos helyzetűek, mélyszegénységben élők munkaerő piacra történő integrációjához nélkülözhetetlen a naprakész szakmai ismeretanyag és az ahhoz kapcsolódó gyakorlat elsajátítása. Több mint 10 éve a legelhivatottabban és perfekcionizmusra törekedve – s mindezen hitvallást kollégáimnak átadva – indítom, szervezem, gondozom az intézményhez kapcsolódó tanfolyamokat, képzéseket, tréningeket. Büszke vagyok, hogy a nálunk tanulók rövid idő alatt végzettségüknek / szakmájuknak megfelelő munkához jutnak, így ennek eredményeként térségünkben az emberek közelebb kerültek egymáshoz és egy valós, élhetőbb, jobb élethez.

Mint már említettem a mag titkának hordozói mi vagyunk.

A felismerés és az általam képviselt gondolat summája:

mindannyiunk kötelessége a “magot” álmából felébreszteni, életképessé tenni, hogy az egészséges csíra szárba szökkenhessen, és termőre forduljon az. A generációs átjárhatóság fontosságát és elengedhetetlenségét, szükségszerűségét mi sem igazolja jobban, mint a “fiatal fába” oltott rügy, mely már hosszú idők óta bizonyított.

Fenti gondolataim és mindennapi munkásságom egyszerűségével lehetőség nyílik a jövőben, hogy hozzám fordulhassanak mindazon megoldást keresők, szemléletváltásra készek, akik a kiutat jelenlegi problémáikból a VÁLTOZÁSBAN, VÁLTOZTATÁSBAN látják.

A közösség csak akkor lehet erős, ha mindannyian kitartással, szorgalommal, legjobb tudásunkkal tevékenyen építjük azt.

Tehát: tanulni, dolgozni, alkotni egyszóval teremteni kell.

“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Akadémia

henrik.f@felnottkepzes.hu

A A hónap emberét kérdeztük a jövőrő bejegyzés először a Felnőttképzés – "IOSZIA" Duális Szak- és Felnőttképzési Intézmény , Vizsgaközpont és Nyelvvizsgahely jelent meg.

Barisnyikov a street dance-ben is viszi a pálmát

A nemrég 67-dik életévét betöltő világhírű, sokoldalú balett nagyágyú egy ruhareklámban mossa le a street dance tehetségeit a táncparkettről. Bár balettcipőben nagyobb sikereket ért el, Barisnyikov karizmatikus kisugárzása a modern…

A Kecskemét nem tud magyarokat igazolni – hazai átigazolási hírek

Azzal párhuzamosan, hogy a csapatok megkezdték a felkészülést a tavaszra, a megszokottak szerint alaposan megszaporodtak az átigazolási hírek, egyre több szó esik a klubok téli erősítési terveiről, kiszemelt és esetleg távozó játéko…

1860 München: Moniz utódját még hétfőn meneszthetik

Továbbra is válságban van a német második ligás 1860 München labdarúgócsapata: az „oroszlánok” 1–1-et játszottak Darmstadtban, így továbbra sem távolodtak el a veszélyzónától – a 16., osztályozót jelentő helyen állnak.

Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor sajtótájékoztatója

Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatót tart 2015.02.17-én kedden 17.00 órakor az Országház Delegációs termében. Előtte 16.45 órától egyezmények aláírására kerül sor ugyanott.

Dortmund: a Bayern tudatosan semmisítette meg a sikercsapatot

Hans-Joachim Watzke, a Borussia Dortmund labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság ügyvezetője a Kickernek adott interjújában elmondta: a klubja sztárjait rendszeresen elcsábító Bayern München Mario Götze és Robert Lewandowski …

Vadócz Svájcba igazolhat – már elutazott az orvosira

A csakfoci.hu információi szerint a svájci Grashoppershez utazott orvosi vizsgálatra a magyar válogatott középpályás, Vadócz Krisztián, és akár már a hétfőn aláírhat Zürichben. Megkeresésünkre a játékost képviselő CMG menedzser…

Tenisz: Babos egyet javított, változás a dobogón – ranglista

Az elmúlt héten a dubai torna selejtezőjéből a főtáblára jutó Babos Tímea egyet helyet javított a női teniszezők világranglistáján, amelynek harmadik helyén változás történt, Petra Kvitová letaszította a dobogóról Simona Halepe…